Egy delfinben és egy denevérben látszólag nincs túl sok közös (már azon túl, hogy emlősök), de a látszat ez esetben is csalóka lehet. Ugyanis mindkét állat képes ún. echolokoációra, azaz hangokkal való tájékozódásra (most eltekintenék az ilyenkor kötelező radar/szonár köröktől, akik akarja úgyis megtalálja).
Emiatt pedig remek kis példái lehetnek a konvergens evolúciónak. Mindkét állat (pontosabban állatcsoport, hiszen több delfin ill. denevérfajról van szó) esetében az echolokációs-kunszt alapját a nagyon magas frekvenciák érzékelése jelenti, amiben fontos szerepe van a belső fülben elhelyezkedő csigának, pontosabban az ebben levő szőrsejteknek. (Fiziológiásan a hallás érzete úgy keletkezik, hogy a belső fülbe érkező rezgések elhajlítják ezeknek a sejteknek a csillóit, ami aztán ioncsatornák kínyílását eredményezi és létrejön az idegrendszer által feldolgozandó ingerület).
Az emlősök tüdeje tipikus "zsákutca" melynek a bemenete egyben a kimenet is, így a belélegzett levegő a gázcsere megtörténte után ugyanazon az úton távozik, ahol beérkezett.
De nem minden állatnál van ez így, pontosabban az állatok egyik nagy csoportjánál, a madaraknál a tüdőben (pontosabban annak ősibb részében) a levegő mindig egy irányban áramlik. Erre a légzőrendszer "járulékos szervei" az ún. légzsákok adnak lehetőséget, amelyek egyben kulcsszerepet kapnak a test súlyának csökkentésében is, ami nem elhanyagolható repülő fajok esetében.
A csodálatos cím sajnos nem az én kreativitásomat dicséri, hanem egy 1997-es Nature cikk tetején volt található, amit a Hox gén-kutatás egy félistene, Denis Duboule jegyez. A napokban futottam bele egy másik cikk irodalomjegyzékében, és mivel a címen túl a téma is meglehetősen érdekes, egyértelmű, hogy itt a helye.
A cikk egyike azoknak a korai publikációknak, amelyek a Hox gének végtagokban való kifejeződését vizsgálják, pontosabban az egyik klasszikus mutáns-leíró cikk "utórezgése".
Az ún. A és D Hox gén-klaszterek utolsó (poszterior) génjei a végtagfejlődés során két fázisban fejeződnek ki a fejlődő végtagbimbóban, egyszer klasszikus kolinearitás alapján (vagyis minél előrébb helyezkedik el a gén a klaszterben, annál közelebb kezdődik a kifejeződése a testhez), egyszer (a fejlődés során később) pedig fordított kolinearitás szerint. Ekkor az ujjak identitását határozzák meg és míg a hátsó Hox-gének (Hoxa13 ill. Hoxd13) a teljes tenyérben kifejeződnek, a többiek a leendő hüvelykujjból hiányoznak (itt egy bővebb leírás a teljes folyamatról).
Avagy epilógus no. 2 múlt heti nyílt levelünkhöz: tegnap megkeresett a HVG Könyvek kiadóvezetője (aki egyben a TEDx Danubia egyik szervezője), hogy továbbítsa Tasi István válaszát a levélre.
Tömören összefoglalva a lényeg az, hogy Tasi végül elő fog adni a TEDx-en, a "vallások közös etikai alapelveiről". Ne tévesszen meg senkit a látszólagos egybeesés, a témaváltás nem a levelünk miatt van, sőt nincs is szó témaváltásról, hiszen eredetileg is ez lett volna az előadás témája, csak a szervezők ragadtak ki szerencsétlenül egy mondatot a Tasival készült öt perces interjúból a hvg-videóhoz. A peches címválasztás szintén a szervezőkön múlt, mert ők akarták ezt használni, hiszen a hasonló című könyv nemzetközi sikere miatt "ez benne van a köztudatban" Tasi István személyével kapcsolatban. Jelen előadás esetében "A természet IQ-ja" azonban "a vallások által egyaránt feltételezett természetfeletti lehetőségekre utal".
Mi természetesen örömmel vesszük tudomásul, ha Tasi István végül nem "az állati viselkedésről", hanem szakterületébe vágó etikai és vallásfilozófiai kérdésekről fog előadni. Mint azt a szervezőknek levelünkben is jeleztük, akciónkat elsősorban TED brand tisztelete vezérelte. Egyébként értelemszerűen a szervezők feladata (és felelőssége) az előadók listájának összeállítása, a TED-színvonal biztosításához. Ha végül nívós rendezvény alakul ki, mi is örülni fogunk.
(SexComb szorgalmának köszönhetően továbbra is "témánál maradhatunk". Sorozatának újabb cikkét olvashatjátok.)
No tehát egy érdekes kis cikk jelent meg nemrég az ÉRTEM honlapján, nevezetesen egy, az ID szellemi fellegvárának számító Discovery Institute honlapjáról átvett összefoglaló jellegű cikkgyűjtemény, olyan publikációkról, amelyek "különböző referált tudományos szakfolyóiratokban jelentek meg a tervezési iskola által felvetett kérdésekről".
Kíváncsiságból megnéztem a felsorolást és első pillantásra valóban nagyon tekintélyes, majdnem ötven cikket sorol fel. Ugyan a "Wedge" célkitűzései között az első öt évre terveztek száz referált cikket, de ne akadjunk fel azon, hogy ennek a fele is csak tíz év alatt sikerült, örüljünk inkább az értelmes tervezés (ID) tudományos sikerének. Azonban ha kicsit alaposabban megnézzük ezt a bizonyos felsorolást, érthetetlen dolgokat találhatunk benne, de mielőtt belevágnánk, érdemes körbejárni, mik is azok a sokat emlegetett referált folyóiratok, amikről beszélünk?
A kismadarak a fülünkbe súgták, hogy a TED franchise hamarosan megrendezésre kerülő magyarországi rendezvényén hatalmas kedvencünk (de nem tudományos témákban) Tasi István, az ÉRTEM oszlopos tagja lesz az egyik előadó, aki az állati ösztönök apropóján kreacionista felvilágosítást készül tartani.
Mivel a TED eddig remekül működött kreacionisták nélkül is (sőt, épp azért működött remekül, mert nem áltudományos marhaságokkal foglalkoztak), nyílt levélben fordulunk mind a magyar szervezőkhöz (igen, ezúton is csókoltatjuk a HVG-t), mind az amerikai brand tulajokhoz. Mivel borítékolható, hogy Tasiék olvasata az lesz, hogy a gonosz evilucionisták el akarják őt hallgattatni, íme a levél teljes szövege.
(UPDATE: közben a szervezők visszaírtak, hogy Tasi, közös megegyezéssel mégsem szerepel. Szóval happy end, és még valószínűleg mi sem kellettünk hozzá ;-).)
Az új évet rögtön egy szenzációval indítjuk, egy olyan felfedezéssel, ami minden valószínűség szerint jelentősen átrendezi, hogy mit is gondolunk a szárazföldek négylábú gerincesek általi meghódításáról.
A Nature-ben frissen megjelent cikk puszta adatanyaga első ránézésre meglehetősen unalmas: elmosódott, éppen csak észrevehető lábnyomok, amelyek egy dél-kelet lengyelországi kőfejtő mélyéről kerültek elő, a Góry Świętokrzyskie (Szent Kereszt Hegyek) közelében.
És mégis, aligha lehetett volna jobban felforgatni az őslénytan területét. A fejben tartandó két lényeges adat ugyanis az, hogy a nyomok egyértelműen egy olyan lénytől származnak, amelyiknek ujjai voltak minden végtagján, és a réteg amiben előfordulnak, az több millió évvel idősebb, mint a négylábú gerincesek eddig feltételezett kialakulása.
Ami elromolhat, az el is romlik, tartja Murphy örökbecsűje, és természetesen ez igaz az élővilágra vonatkoztatva is. Azzal a kitétellel megtoldva, hogy a szelekció szigorából csak olyan dolog szabadulhat ki (vagyis romolhat el, a fitnessz vészes lecsökkenése/megszünése nélkül), amit az élőlény már nem, vagy nem nagyon használ.
Ilyenek például természetesen örök kedvenceink, a csökevényszervek, vagy ezek DNS szintű analógjai, a pszeudogének.
Amikor utóbbiakról egy átfogó poszt keretében szót ejtettem anno, már említettem, hogy a legszebb példák egyike a szaglóreceptorokhoz (olfactory receptors - OR) tartozik.
Amikor pár éve szó esett a gácsérok méretes nemiszervéről (ami különösen a madarak közt szokatlan, hiszen a legtöbb madár faj esetében a hímnek egyáltalán nincs kiálló "hímtagja"), már röviden leírtam a jelleg kialakulásának feltételezett okát is.
Ez pedig az ún. "szexuális konfliktus", ami a hímek és a nőstények közt zajlik: előbbiek szeretnének minél több utódot nemzeni, utóbbiaknak pedig az az érdeke, hogy szabályozni tudják ki is lesz az utódaik apja (ha már egy csomó energiát belefeccolnak a tojásrakásba és keltésbe).
Az ellentétes érdekek vezettek aztán ahhoz, hogy a kacsa hímeknek egyre hosszabb fallosza lett, a nőstényeknek pedig egyre bonyolultabb hüvelye: előbbiek esetében a cél az, hogy minél mélyebbre juttassák az ivarsejtjeiket, hiszen annál nagyobb az esélye az apaságnak, míg utóbbiak épp ezt a folyamatot meggátlandó alakítottak ki magukban egy izmos labirintust.
Az alábbi két reklám az utóbbi hetekben jelent meg Budapest utcáin. Két dolog közös bennük: az egyik, hogy mind a kettő omega-3 zsírsavban gazdag pirulákat hirdet, mint a jobb tanulási készség zálogát. A másik pedig az, hogy egyaránt komolyabb tudományos alap nélkül teszik ezt.
A világ amelybe belenövünk tele van közhelyekkel, amelyek a férfi és női identitást valamilyen bináris választásként prezentálja, gondoljunk csak a Mars és Vénusz, vagy a Ying és Yang hasonlatokra. Csak amikor olyan különleges esetekkel kerülünk szembe mint Caster Semenya, akkor döbben rá a világ nagy többsége, hogy létezik egy "homály zóna" a két nem között, ahova olyan személye tartoznak, akiknek puszta léte bizonyítja, hogy a nemi determináció egy sokkal komplexebb folyamat, mint azt az átlagember képzeli
Nem segít a helyzeten, hogy az általános iskolai tananyag sem lép komolyabban túl a "másodlagos nemi jellegek", illetve nemi kromoszómák említésén túl, amikor a férfi és női nem közti különbségeket igyekszik kielemezni, és szinte semmilyen szinten nem kerül ismertetésre az a bonyolult genetikai folyamat, amely végén eldől, hogy a fejlődő magzat ivarszerve petefészekké, vagy herévé alakul.
Az amerikai rövid-farkú cickány (Blarina brevicauda) cukisága megtévesztő, hiszen azon kevés emlősfajok közé tartozik, amelyek bénítani tudnak mérgező harapásukkal.
Nyálának méreganyaga a BLTX, amely jellegét tekintve egy kallikrein típusú proteáz (azaz fehérje hasító) enzim, amely működése során egy bradykinin nevű molekulát hoz létre, s nagy koncentrációban ez bénulást illetve halált okoz (a cickány prédájában).
A mérgező állatok közös tulajdonsága, hogy nem mérgező ősökből alakultak ki, ami egyszersmind azt is jelenti, hogy minden egyes esetben a méreganyaguknak van valamilyen nem-mérgező evolúciós "eredete". Nincs ez természetesen másként a szóban forgó cickány faj esetében sem, így természetesen érdemes utánaeredni, honnan is származik a BTX.
Az alábbi ábra egy egyszerű korreláció, abból azonban az érdekesebb fajta: a függőleges tengelyen a fogamzástól a járás elkezdéséig eltelt napok száma látható, míg a vízszintesen a kifejlett példányok agyának tömege (mindkettő logaritmikus skálán). Ami észreveendő, hogy az agy fejlődése és a motoros készségek kialakulása közt nagyon szoros összefüggés van az emlősökben.
A telt körök olyan fajokat jelölnek, amelyek a teljes talpukon járnak, az üresek pedig amelyek részben vagy egészben lábujjon "tipegnek".
Mindenesetre ez jópofa magyarázatnak tűnik arra, hogy miért tart kb. egy évig, hogy egy kisgyerek elkezdjen járni, bár természetesen azért a korreláció maga még nem funkcionális magyarázat.
Garwicza M, Christenssona M, Psounib E (2009) A unifying model for timing of walking onset in humans and other mammals. PNAS 106(51): 21889-21893.
Csak sajnos nem azért, hogy tanuljon, hanem, hogy (úgymond) tanítson.
(2. rész, 3. rész, 4. rész, 5. rész)
(Köszönet a linkért Ambrus Géza Gergelynek.)
A különböző oktopusz fajok általában a biológusok nagy kedvencei, mert hihetetlen álcázó képességük, sajátos mozgásuk (különösen kombinálva), és viselkedésük úgy általában arra szolgál első osztályú bizonyítékot, hogy az intelligencia magas foka nem csak gerinces fajokban alakulhat ki.
A legújabb trükkjük, amiről lehullt a lepel, az nem kevesebb, mint az eszközhasználat.
Az indonéz partok mellett figyelték meg, hogy az ott élő Amphioctopus marginatus egyedeielőszeretettel cipelnek magukkal kókuszdióhéjakat, hogy azokat később menedékként használják.
Mindez abban különbözik a remeterák esetétől, hogy az állatok hosszú távokon keresztül hajlandóak karjaik között cipelni a héjakat, amelyek kifejezetten gátolják őket a mozgásban és közben semmifajta védelmet nem nyújatnak (lásd a videót).
Mivel a kettőbe vágott kókuszdióhéjak az emberi tevékenység eredményeként kerülnek a vízbe, feltételezhető, hogy eredetileg a viselkedés nagyméretű kagylóhéjak felhasználására alakult ki, és az okotpuszok csak később "váltottak" a könnyebb kókuszhéjra.
Finn JK, Tregenza T, Norman, MD (2009) Defensive tool use in a coconut-carrying octopus. Curr Bio 19(23): R1069-R1070.
Az egyik legérdekesebb, nem szakmai dolog, amit az elmúlt év során a bővebb értelemben vett szakmai blogokat olvasgatva tanultam, az volt, hogy az amerikai újságok véleményrovataikban is ellenőrzik a publicisztikák ténytartalmát (elvileg, legalábbis). Mert, ugye, "comment is free, but facts are sacred". Épp ezért generált meglehetősen nagy hullámokat, amikor a Washington Post lehozott egy publicisztikát Geroge Will tollából, aminek a tényei hadilábon álltak a valósággal.
Ez innen nézve meglehetősen szokatlannak tűnik, hiszen az egyetlen elv, amit a magyar újságok és portálok követni látszanak az az, hogy "a papír mindent elbír, a merevlemez pedig még akár többet is".
Most éppen a Hírszerzőn megjelent Gere Ádám publicisztikát használhatjuk amolyan case-studyként.
Amikor egyes kígyók elcsökevényesedett hátsó végtagjairól (ill. azok kialakulásáról) esik szó, mindig szívesen felidézem, hogy a kezdet-kezdetén, a blog indulásakor erről szólt a legelső poszt. Nem véletlenül persze, hiszen kevés izgalmasabb téma van egy fejlődésbiológus számára, mint a csökevényszervek, az élőlények közös leszármazásának legszebb bizonyítékai.
Hasonlóan a cetek hátsó végtagjainak történetéhez, a kígyók esetében is elkezd kialakulni a végtagbimbó (A,B), csak később valami miatt nem marad meg. Eltűnik a fejlődő embrióban és vele együtt annak az esélye is, hogy kialakuljanak a végtagok. (Bár boák esetében egész csökevényesen megmaradnak, és a rendelkezésünkre álló fosszíliák, ill. genomi szakaszok segítségével rekonstruálható, hogy miként és feltehetően miért tűntek el a hátsó vegtagok.)
Mint minden csökevény szervnél, a kígyóknál is belefutunk időnként atavizmusokba, amelyek kicsi, de jól felismerhető lábakat eredményeznek (C), akárcsak a három éve Japán partjainál kifogott delfin esetében.
A képen látható különös mélytengeri gyűrűsféreg a Csendes-óceán mélyéről került elő, kb 2 kilométeres mélységből.
A durván 5 cm hosszú élőlény a Cirratuliformiák közé tartozik, és a keresztségben a bombasztikus Swima bombiviridis nevet kapta. Mégpedig azért, mert egy egészen különleges tulajdonsággal rendelkezik: veszély esetén a test elülső szelvényein kétoldalt elhelyezkedő, apró kis tömlőktől, ún. "bombáktól" (D) hirtelen, öncsonkítás révén megszabadul, mintegy eldobva azokat.
A szabaddá vált apró struktúrák belsejében ekkor egy különleges kémiai reakció játszódik le, aminek eredményeként ezek elkezdenek világítani (C) (olyasmi ez, mint amit a szentjánosbogarakban is látunk, biolumineszcencia). Ennek az óceán fenekén, a vak sötétben különleges jelentősége van, hiszen a ragadozók itt különösen vonzódnak a világító dolgokhoz, és amíg ezekkel foglalkoznak, addig is egykori gazdájuk elmenekülhet.
Ilyen módon a kis bombák leginkább egy csapkodó gyíkfarokra emlékeztetnek, amelyet gazdája beáldoz a megmenekülésért.
Osborn KJ, Haddock SH, Pleijel F, Madin LP, Rouse GW. (2009) Deep-sea, swimming worms with luminescent "bombs". Science 325:964.
Ha december 1, akkor a téma "hagyományőrző" jelleggel AIDS, illetve HIV, főként hogy most kivételesen pozitív fejleményekről is be lehet számolni.
A UNAIDS napokban közzétett jelentése szerint ugyanis lehet, hogy fordulóponthoz érkeztünk a vírus elleni küzdelemben: 2008-ban 17%-al kevesebben új fertőzöttet regisztráltak, mint 2001-ben.
Amint azt az Economist cikke összefoglalja, a legnagyobb esést Ázsiában és Kelet-Európában lehet megfigyelni, de É- és D-Amerikát leszámítva mindenütt ez volt a jellemző, még a megbetegedések dandárját adó Szub-szaharai Afrikában is.
Az AIDS okozta elhalálozások száma is csökkenőben van (kb 10%-al), ugyanakkor ez még mindig évi 2 milliót jelent. A halálozások száma persze egyelőre nem elsősorban a megelőzés hatékonyságát dícséri, hanem sokkal inkább a retrovirális szerekét, amelyekkel ma már vizsonylag normális életet élhet sok fertőzött is. (Bár, mivel a vírus kordában van tartva, sokkal alacsonyabb annak a valószínűsége is, hogy a hordozó valaki mást megfertőz, ez valamennyire megelőzésként is működik.)
Öröm az ürömben, hogy azért messze van még a vég, és addig is annak, aki megteheti, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hogy a rászorulók számára a világ fedezni tudja a gyógyszerek költségét.
Ezért is üdvözlendő a frissen bejelentett dél-afrikai törekvés, hogy minden HIV pozitív, egy év alatt kisbabát ingyen gyógyszerhez juttatnak, de persze ez koránt sem elég (nemcsak azért, mert az első év után is szükség lesz a kezelésre), a cél az lenne, hogy eleve ne szülessen valaki ennyire szörnyű és kilátástalan helyzetbe.
A UNAIDS jelentés ebből a szempontból is tartalmaz jó dolgokat: a becslések szerint a terhes anyák gyógyszerezése kb. 200.000 esetben gátolta meg a kór anyáról magzatra való terjedését.
A jelentés egyetlen borongós része a betegség demográfiáját érinti: míg korábban sok helyen csak az ún. "rizikó csoportok" (intravénás drog használók, prostituáltak és kuncsaftjaik) voltak kitéve a HIV fertőzésnek, mára a betegség kezd kitörni ebből a "karantlnból" és más társadalmi csoportokban is megjelent.