Fosszíliák bejegyzései

2011. december 7., szerda

 

Tollas dínók és madarak

 dolphin | 22:36 | Evolúció Fosszíliák

Régi olvasóink tudják, hogy a tollas dínó - madár kapcsolat feszegetése az egyik nagy vesszőparipánk. primavis kolléga legutóbb az ikonikus Archeopteryx apropóján demonstrálta, hogy ugyan a madár - dinoszaurusz rokonság létező dolog, de minden jel szerint nem egészen úgy, ahogy azt a populáris irodalom szereti felhozni, azaz a madarak maguk nem dinoszaurusz-leszármazottak.

A tucatnyi poszt és számolatlan karakter ellenére, most mégis olyan aspektusát tárjuk fel a madár - dínó kapcsolatnak, amiről eddig nem szóltunk: egy gasztronómiait.

Arról van szó, hogy egy nemrég előkerült Microraptor gui fosszília (egyébként Kínából, de ennek ma már nincs hírértéke) gyomrában felismerhető formában fennmaradt az utolsó vacsorája, ami minden létező jel szerint nem volt más mint egy valódi madár.

A Microraptor egyébként szintén visszatérő vendége blogunknak, volt már itt róla szó korábban is,különleges megjelenésének köszönhetően: kvázi négy szárnya volt, mert a lábain is hosszú evezőtollak voltak, így ősi kétfedeles vadászgépként hasíthatta egykor a levegőt. Már ha valóban repült, mert erről azért volt egy kis vita, ami azzal zárult le, hogy valószínűleg igen, de csak passzívan vitorlázgatott az ősi erdők lombkoronájában.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (6)

2011. augusztus 7., vasárnap

 

Minden madár tollas állat, de nem minden tollas állat madár

 primavis2 | 21:45 | Evolúció Fosszíliák

Lassan, de biztosan oszlik fel a köd a madáreredet 150 éves vitatémájában is. A lexikonokban, tankönyvekben, ismeretterjesztő kiadványokban mindeddig meggyökeresedett vélemény az Archaeopteryx ősmadár voltáról egyre inkább inog, sőt, mondhatnám, hogy már le is dőlt a piedesztáljáról. A Nature közelmúltban megjelent cikkei is ezt támasztják alá.

Már az első Archaeopteryx példány 1861–es bajorországi felfedezésekor Wagner professzor, a müncheni egyetem zoológia tanára, azon a véleményen volt, hogy a lelet egy tollas hüllő maradványa. Nem véletlen, hogy a már előtte 6 évvel felfedezett hasonló csontvázat tollazat lenyomat hiányában dinoszaurusz maradványként írták le, s adták el a hollandiai Haarlem város múzeumának. Ott fedezte fel újra 1970-ben John Ostrom amerikai paleontológus. Ő lett az, aki aztán az ősmadarak dinoszauruszokból való származtatásának hipotézisét újra felmelegítette (először még Huxley vetette fel a 19. század közepén) és ez vált az uralkodó elméleté az utóbbi évtizedekben.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (18)

2011. május 25., szerda

 

Agy evolúció: szagot fogtunk

 dolphin | 22:12 | Evolúció Fosszíliák

Az emlősök evolúciójának egyik legszembeötlőbb momentuma az agy növekedése. A folyamat bennünk érte el a csúcsát és azzal, hogy gondoklozni tudunk erről az egész folyamatról, tényleg egyedinek tűnünk az állatvilágban.

De hogy mi is lehetett ennek az oka, és pontos mechanizmusa, arról eddig csak ötletszintű megközelítések léteztek. Most azonban egy szellemes megközelítésnek köszönhetően kicsit közelebb kerültünk a dolog megismeréséhez.

Ehhez nem kellett más, mint egy oposszum agyát (A) összevetni két emlős-ős agyával - pontosabban azoknak a koponyalenyomat alapján digitálisan elkészített lenyomatával. Az egyik szóban forgó ősi lény a Hadrocodium wui, a ma élő gerincesek legközelebbi ex-rokona (C), illetve a Morganucodon oehleri, amely az  legősibb emlősnek tekinthető (E).

A lenyomatok összevetése egyrészt azt a nem túl meglepő eredményt hozta, hogy az emlősagy több lépcsőben érte el a mai arányait. Ennél azonban lényegesen érdekesebb, hogy a folyamat során többször is a szaglóhagyma drámai növekedése figyelhető meg, a vele (feltehetőleg) összeköttetésben levő kérgi területek szinkron-megnagyobbodásával.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (1)

2011. február 23., szerda

 

A többsejtűség eredete

 dolphin | 21:31 | Evolúció Fosszíliák

A többsejtűség eredete a földi élet egyik fordulópontja lehetett, nem véletlen, hogy ma is sokan igyekeznek megfejteni, hogy miképpen is történhetett. Az, hogy feltehetőleg többször is bekövetkezett ez az átmenet, elvileg könnyebbé teheti a mögötte álló mechanizmus feltérképezését, nem véletlen, hogy sokan érdeklődnek a téma iránt.

Sexcomb kolléga a Chlorellákon végzett kísérleteket mutatta be nem is olyan régen, én pedig pár éve a Volvox-ok apropóján írtam arról, hogy mit is gondolunk a többsejtű életformák kialakulásáról.

Bármi volt is a valódi molekuláris mechanizmus, biztos, hogy megtörtént és az ediakara időszakban, durván 570 millió éve, nem is olyan sokkal a "hógolyó Földként" aposztrofált globális eljegesedések után, az óceánok mélyét már az ekkortájt megjelenő, komplex többsejtű szervezetek uralták. (Erről az időszakról (is) szól egyébként Attenborough legutóbbi filmsorozata, aki teheti, nézze meg. Reklámblokkunk olvasták. ;-))

Most épp Kínából került elő számos, kifejezetten érdekes fosszília, amelyek egy ún. Lantian bióta képviselői lehettek. A Lantian az eddig ismert legősibb ediakarai együttesnél, az Avalonnál is idősebb lehet a becslések szerint, és nagyon másképpen is néz ki. Ami összességében azt sugallja, hogy az élet már ebben az egészen ősi korban is igencsak sokszínű és gyorsan változó lehetett.

Yuan X, Chen Z, Xiao S, Zhou C, Hua H. (2011) An early Ediacaran assemblage of macroscopic and morphologically differentiated eukaryotes. Nature 470: 390-393.


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2010. december 26., vasárnap

 

Sokféle elefántok

 dolphin | 22:07 | Evolúció Fosszíliák

És akkor még egy gyors, archaikus genomi DNS-el megtűzdelt sztori ma estére. Az Elefántfélék családfájának pontos rekonstrukciójához, a korábbi mitokondriális DNS vizsgálatok után most megszekvenálták az ázsiai elefánt, két afrikai elefántpopuláció (szavannai és erdei), valamint egy mamut és egy masztodon teljes genomját.

Ez esetben a korábbi törzsfákat nem a kihalt fajok genomi különlegességei miatt kell átírni, hanem mert a jelek szerint a két afrikai elefánt "populáció" igazából két külön faj: annyira különböznek egymástól, mint a ma már kihalt mamut és legközelebbi élő rokona, az ázsiai elefánt. Mivel azonban ma már ez a két faj gyakran szaporodik egymással (újabb bizonyítékaként a faj-definíció nehézségeinek), az a legvalószínűbb, hogy viszonylag sokáig, ma már nehezen rekonstruálható okból, földrajzilag elkülönülve éltek egymástól, és csak a relatív közelmúlt (már amennyire kb félmillió év még nevezhető így) hozta az élettereik átfedését és az (újra)keveredés esélyét el.

(Az ábrán az Nx, az az x faj effektív populáció méretét saccolja (ezer egyedben), a Txy pedig az x és y közti szétválás idejét (millió évben).)

Rohland N, Reich D, Mallick S, Meyer M, Green RE, et al. (2010) Genomic DNA Sequences from Mastodon and Woolly Mammoth Reveal Deep Speciation of Forest and Savanna Elephants. PLoS Biol 8(12): e1000564. doi:10.1371/journal.pbio.1000564


Na, ehhez szólj hozzá (7)
 

Szibériai meglepetés - 2.

 dolphin | 21:22 | Humán Evolúció Fosszíliák

Az idei év egyik nagy dobása kétségtelen az archaikus Homo fajok genomjainak publikálása lett. Azért használok többesszámot, mert a májusi neandervölgyi genom után, most került nyilvánosságra az egyik denisovai "ősember" genomja is.

Erről a különleges, se nem H. sapiens, se nem H. neanderthalis, de nem is H. erectus egyedeket tartalmazó csoportról már márciusban, a mitokondriális DNS szekvencia közlésekor írtam, és azért az is árulkodó a szekvenálási technikák fejlődéséről, hogy mostanra a teljes genom feltárásra került.

Ennek köszönetően pedig kicsit árnyalni tudjuk a korábbi történetet: a jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy a denisovai Homo ág a neandervölgyi ággal áll közvetlenebb rokonságban, mint velünk (de - egyelőre- külön fajról beszélünk, és nem egy különleges neandervölgyi populációról).

Ez azért érdekes, mert a mitokondriális DNS alapján, úgy tűnt, hogy a neandervölgyinél távolabbi rokonságban álltak a denisovaiak velünk, és ezt egy fellelt őrlőfog különleges alakja is alátámasztotta. Mi lehet a sejtmag DNS-el való vizsgálatok különbségének az oka?

Biztosat még nem tudunk, de a szerzők két elméletet vetnek fel. Az egyik szerint a fog alakja és az mtDNS szerkezete a denisovaiakban archaikus állapotot tükröz, ami bennünk és a neadnervölgyiekben párhuzamosan megváltozott. A másik elgondolás pedig azt pedzegeti, hogy ez a két ősinek tűnő jelleg a denisovaiakba egy másik, ősi embercsoportból (feltehetőleg H. erectus-ból) keveredett be, majd rögzült.

Apropó keveredés: a szerzők szerint a denisovaiak (akárcsak neandervölgyi rokonaik) nem múltak ki nyomtalanul. A rendelkezésünkre álló (jelenleg igen szerény, de gyorsan bővülő) emberi genomok alapján elképzelhető, hogy a kelet felé vándroló H. sapiens populációkkal össze szűrték a levet, mert az óceániai genomok 4%-a különlegesen hasonlít a denisovai genetikai állományhoz. Hogy ez mennyiben állja meg a helyét, egy-két év múlva már látni fogjuk, hiszen több ezer emberi genom áll addigra rendelkezésünkre, az efajta keveredési sztorik tesztelésére megfelelő kontrollt biztosítva.

Reich D, Green RE, Kircher M, Krause J, Patterson N (2010) Genetic history of an archaic hominin group from Denisova Cave in Siberia. Nature 468: 1053-60.


Na, ehhez szólj hozzá (5)

2010. május 30., vasárnap

 

Ajkaceratops kozmai

 dolphin | 21:50 | Evolúció Fosszíliák

Ősi Attila dinó-szenzációjáról végképp nem tudok olyant mondani, ami el ne hangzott volna a különböző médiaösszefoglalókban.

Így maradjon annyi zanzásítva: az Iharkútról előkerült lelet az első, és eleddig egyetlen európai Ceratopsia.

Gratulálunk!

 

 

 

Ősi A, Butler RJ, Weishampel DB. (2010) A Late Cretaceous ceratopsian dinosaur from Europe with Asian affinities. Nature 465: 466-68.


Na, ehhez szólj hozzá (2)
 

Nectocaris pteryx

 dolphin | 21:32 | Evolúció Fosszíliák

Ugyan ez a hír a napokban már rendesen megjárta a médiát, így igazából kétlem, hogy valaki elmulasztotta volna, de mivel remekül rímel a legutóbbi posztra, legyen azért itt is.

Szóval most konkrétan a burgessi palából került elő egy régebbi rejtély megfejtése. Hiszen a Nectocaris pteryx nem újonnan felfedezett (egykori) állat, de az addig rendelkezésre álló egyetlen példány töredezettsége miatt nem sok volt tudható róla. Most azonban nem kevesebb mint kilencvenegy új egyed maradványainak megtalálásával pontosan látható mi is ez: a legősibb ma ismert puhatestű.

Jól látható, hogy nem összetett szeme van, mint egy ízeltlábúnak, hanem ún. kamera-szeme, mint a ma élő polipoknak, így nem lehet valami furcsa rovarszerűség. Ezt erősíti meg a test elején fellelhető szifon, amely segítségével a ma is élő tengeri puhatestűek előszeretettel hajtják magukat, meg a karjai is - bár ezekből csak kettő van neki, ami arra enged következtetni, hogy nem a ma élő polipok és tintahalak őse lehet (ui. utóbbiak esetén a fejlődésbiológiai jelek arra utalnak, hogy egy sok-karos ősből erednek), hanem egy rokoncsoport.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (0)

2010. május 24., hétfő

 

Csodálatos élet

 dolphin | 21:42 | Evolúció Fosszíliák

Lassan több mint száz éve, hogy Charles Doolittle Walcott és felesége a kanadai Sziklás-hegységben nyaralva szinte szó szerint belebotlottak minden idők egyik legcsodálatosabb fosszilis lelőhelyébe, a Burgess palába.

Az innen előkerült, sci-fibe illő alkatú fajok százai máig izgalomban tartják a biológusokat, és töretlen népszerűségüket Stephen Jay Gould remek ismeretterjesztő könyve mellett különlegességüknek köszönhetik: egy hihetetlenül érdekes korból (kambrium), elképesztően részletességgel fennmaradt leletekről van szó. A különleges fosszilizálódás miatt (hogy ez miből is állt, arról ma is csak találgatás folyik), a kemény vázak mellett a lágy testrészek is fennmaradtak. Ennek köszönhetően tudjuk, hogy a ma is létező főbb állatcsoportok ekkor már léteztek, sőt még számos más, ma már csak innen ismert törzs tagjai is szelték a vizet az akkori világóceánban.

A kambrium egyben a komplex eukarióta állatok coming-out partija is volt, amikor a több milliárd évnyi egysejtű létet, ha nem is felváltotta, de kiegészítette a soksejtű formák kavalkádja (ezt nevezi a szaknyelv kambriumi robbanásnak). Az egész dolog érdekessége, hogy sokáig olybá tűnt, a robbanás egyfajta evolúciós "buborék" volt, ami hamar ki is pukkant, és a kambrium végére a megjelent fajok nagy része kiszóródott a természetes szelekció szigorú rostján.

Ezt a nézetet cáfolja most a Nature-ben megjelent tanulmány, ahol egy marokkói lelőhelyről előkerült, az alsó-ordovíciumra datálható fosszília gyűjteményt ír le. Az ekkor élt lények közül sokan egyértelmű leszármazottai a burgessi leleteknek, így megállapítható, hogy szó sincs hirtelen kipusztulásról. A burgessi fosszíliák egyedisége mindössze annak köszönhető, hogy más lelőhelyeken általában a puha részek lebomlottak, s így azokról a fajokról, amelyek nem rendelkeznek kemény, (relatíve) könnyen megőrződő, külső- vagy belső vázzal, szinte semmit nem tudunk.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (0)

2010. március 25., csütörtök

 

Szibériai meglepetés

 dolphin | 22:21 | Humán Evolúció Fosszíliák

Az egész egy ujjperccel kezdődött, amit az orosz kutatócsoport egy szibériai barlangban talált egy kb. negyvenezer éves rétegben. Első blikkre "csak" egy neandervölgyi csontdarabkának tűnt, az ami az Altaj hegység Denisova barlangjából került elő és mivel az utóbbi években, aki a neandervölgyiekkel foglalkozik az mindenképpen kapcsolatba kerül a szóban forgó Homo faj mitokondrium-genomját már korábban megszekvenáló és jelenleg teljes genomjával bíbelődő Svante Pääbo-val, így nem meglepő módon ez a csontdarabka is az említett úr lipcsei laborjában kötött ki.

Itt aztán már szinte nagyüzemben folyik a neandervölgyi genom-szekvenálás (ami egyébként nem triviális móka, mert extrém tisztaság kell ahhoz, hogy a csontokból "modern" szennyezés nélkül kinyerjék a töredezett DNS darabokat) és az új mintát is betették a gépezetbe. A kijövő eredmény azonban mindenkit megdöbbentett: a csontdarabban levő szekvencia közel kétszer annyi helyen különbözött a modern emberi (H. sapiens) genomtól, mint a már ismert neandervölgyi mitokondriumok. Mivel ez egyben azt is jelentette, hogy jó eséllyel nem is egy neandervölgyiből származott (bár, lásd később), a szekvenciát újból, más eljárással is meghatározták, de az eredmény nem változott.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (13)

2009. október 4., vasárnap

 

Új "tollas dinó" Kínából

 dolphin | 7:58 | Evolúció Fosszíliák

(primavis kollega vendégposztja következik)

Az ÉK- Kinában található Liaoning tartomány tollas dinoszauru-szokról már világszerte ismert mezozoikumi lelőhelyei újabb „csodalényt” szolgáltattak. Ráadásul ez jóval idősebb is az eddigi leleteknél, hiszen korát 155-159 millió évre becsülik.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2009. október 2., péntek

 

Ardipithecus ramidus

 dolphin | 11:00 | Humán Evolúció Fosszíliák

A humán paleontológiában nem ritka, hogy egy régi lelet nagy port kavar fel, de ezúttal nemcsak a fosszília kora az, ami miatt a felfedezés "réginek" minősíthető, hanem konkrétan előásásának pillanata is. Tim White és csapata 17 éve bukkant az Ardipithecus ramidus maradványaira, és néhány egész rövid publikációtól eltekintve, azóta is kvázi rejtegetik a világ szeme elől, hogy megfelelően tanulmányozhassák (jó munkához idő kell, ugye). CT rekonstrukció, izotópos vizsgálat, anyám tyúkja - mindent csináltak vele kb., amit elképzelni lehet. Most azonban lehull a fátyol "Ardiról": a mai Science nem kevesebb mint 11 cikkben foglalkozik a hominid őssel és egykori életterével, és külön weboldalt szentel a témának.

Ardi 4.4 millió éve élt, ami azt jelenti, hogy a lelet kb. 1 millió évvel idősebb, mint Lucy és a "korkülönbség" a jellegek szintjén is fellelhető. Lucy lábainak felépítése annyiban nagyon "emberi" volt, hogy nagy lábujjukat már nem tudták szembefordítani a talpukkal, ellentétben a ma élő csimpánz fajokkal. Ardi esetében azonban ez még nem figyelhető meg.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (5)

2009. június 12., péntek

 

"Hiányzó láncszemek" minden mennyiségben

 dolphin | 10:01 | EvoDevo Evolúció Fosszíliák

Kicsit a legutóbbi poszt apropóján (másrészt mert most nincs időm többet írni), ajánlom mindenki figyelmébe az Evolution: Education and Outreach legutóbbi számát, amely teljes egészében az "átmeneti fosszíliáknak" szenteltek.

A terület nagyjai írnak a hal - szárazföldi gerinces átmenetről, a cetek kialakulásáról, a madarakról (primavis kommentjeire bizton számíthatunk e kapcsán ;-)) és még szinte mindenről, ami csak eszünkbe jut.

Külön ajánlanám a "hiányzó láncszem" fogalmát (ismételten) helyretevő cikket. Ahogy Louise Mead írja: "A "hiányzó láncszem" fogalma egy "archaikus kifejezés", amit az Előlények Nagy Láncolatához köthetünk, a fizikai és metafizikai világot töretlen láncolatként szemlélő világképhez."


Na, ehhez szólj hozzá (6)

2009. június 6., szombat

 

Ida rejtélye

 dolphin | 20:51 | Evolúció Fosszíliák

Úgy tűnik, hogy manapság egy-egy tetszetősebb fosszília bemutatásának alaptartozéka az interaktív honlap, az épp folyó Darwin-év apropóján az öreg Charles nevének becsempészése a latin elnevezésbe, na és persze annak a végtelenített hangsúlyozása, hogy egy "hiányzó láncszemről" van szó. Így volt ez pár hónapja a Puijila darwini esetében, és hatványozottan így van ez a pár hete bejelentett Darwinius masillae-vel. Utóbbinál az ütős honlapot még bőven megfejelte az egész estés TV műsor a BBC-n és a History Channel-en (David Attenborough narrálásával), illetve általában a média felhajtás, ami a Tiktaalik óta nem látott fordulatszámon pörgött. A honlapok/TV-műsorok teljesen rendben is vannak, a névválasztást jobbára mindenki saját belátása szerint ejtheti meg, de azért a "hiányzó láncszemezés" hagy némi kivetnivalót maga után, de erről később.

A szóban forgó Darwinius, vagy "leánykori" neve alapján Ida (az egyik felfedező kislányáról kapta a nevét), esetében egy biztos: az utóbbi idők egyik legjobb állapotban levő leletéről van szó (az általában törékeny emlősök közt asszem talán nem is nagyon akad párja). Figyelembe véve a lelet kissé kalandos történetét ez nem feltétlenül triviális.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2009. május 17., vasárnap

 

Madarak

 dolphin | 20:10 | Evolúció Fosszíliák

A madárőslénytani kutatások több mint 150 éves története alatt „csupán” négy kérdésre nem sikerült  pontos választ adni: hol, mikor, miért és hogyan alakult ki ez a jellegzetes állatcsoport?  Mindenkit kielégítő válaszok helyett  legalább azt foglaljuk össze, hogy mi az amit eddig tudunk róluk. Sokat, de nem eleget. Valószínűsíthető, hogy melyik hüllő csoportból származnak, hogy milyenek a legősibb típusaik, s hogy hogyan fejlődtek kialakulásuk után a mai napig. Szót kell ejteni a különböző típusok alapvető jellegeiről, a fajképződésről, fajöltőről, kihalásról s sok más dologról amelyeket a paleoornitológusokon kívül mások nem igen ismernek. A fenti kérdésekre pedig csak feltételezések révén lehet válaszolni, amelyek konkrét bizonyítékok hiányában pont annyit érnek, mint a többi eddigi sikertelen hipotézis. Bővebben primavis kollega tanulmányában, a Magyar Tudományban. (Figyelem, mélyvíz!)


Na, ehhez szólj hozzá (9)

2009. május 1., péntek

 

Hadroszaurusz kollagén

dolphin | 22:31 | Evolúció Fosszíliák

Amikor két éve kijött a Science-ben a Mary Schweitzer nevével fémjelzett, T. rex kollagén (rész)szekvenciáját leíró cikk, csak kevesen sejthették, hogy milyen vihart kavar majd. Pedig csak talán a "hobbit háború" intenzitásához hasonlítható az a vádaskodás, cáfolat, ill. ellen-cáfolat sorozat, ami kezdetét vette.

Sokan annyira valószerűtlennek tartották, hogy egy 68 millió éves csontból érdemi fehérje mintát lehetne izolálni, hogy készpénznek vették, hogy szennyeződésről van szó, és spontán véletlen a szekvencia egyezés. Mások azon keltek ki, hogy nem lett a teljes tömegspektrometriai adatsor nyílvánossá téve, és kevéssé elegánsan azt sejtették, hogy Schweitzerék azért nem tették meg ezt, mert takargatnivalójuk van. Végül publikus lett az adatsor, és bár nem sikerült minden kritikus kielégíteni, az eredeti tanulmányon nem sikerült tartós fogást lelni.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (5)

2009. április 25., szombat

 

Puijila darwini

 dolphin | 14:24 | Evolúció Fosszíliák

"Egy szigorúan szárazföldi állat, amely kezdetben táplálékáért vadászva csak alkalomadtán merészkedett sekély vízbe, majd patakokba és tavakba, végül egy teljesen vízi élőlénnyé alakult, amely nem riadt vissza a nyílt óceántól sem."

Ezekkel a szavakkal írta le Darwin a fókák (az ő korában még csak feltételezett) kialakulását, és az idő fényesen visszaigazolta. Legutóbb a kanadai Nunavut inuitok lakta szigetvilágából került elő egy kb. 22 millió éve élt, 110 cm hosszú ragadozó maradványa, amely minden jel szerint az úszólábúak egyik legősibb (ismert) képviselője lehet.

A keresztségben Puijila darwini nevet kapó lény ("puijila" inuitul "fiatal tengeri emlőst" jelent) leginkább egy vidrára emlékeztetett és valószínűleg, ahogy azt Darwin megjósolta, azokhoz igen hasonló életmódot folytatott, a helyi patakokban és tavakban keresve "kenyerét". Ugyanakkor a koponya, és különösen a fogazat, jellegzetességei eygértelművé teszik, hogy nem egy különös ősi vidrával állunk szemben, hanem nagyon is egy "fókával".

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (0)

2009. március 8., vasárnap

 

Korallok ideje

 dolphin | 12:32 | Evolúció Fosszíliák

Jerry Coyne új könyvében leltem egy igen érdekes történetre, amely hevenyészett gyorsfordításban valahogy így hangzik:

"Más módjai is vannak, hogy a radiometrikus időmeghatározás pontosságát leellenőrizzük. Ezek közül az egyik, a Cornell University-n dolgozó John Wells fosszilis korallokról szóló szellemes tanulmánya, biológiai vonatkozású.

A radióizotópos meghatározás szerint ezek korallok a Devon során, 380 millió évvel ezelőtt éltek. De Wells egyszerű ránézésre is meg tudta mondani, hogy mikorról származnak. Azt a tényt használta fel, hogy az árapály okozta súrlódás fokozatosan lelassítja a Föld forgását. Minden nap - a Föld egy teljes fordulata - egy kicsit hosszabb, mint az előző nap. Nem mintha észrevehetnénk: hogy egész pontosak legyünk 100.000 évente a nap hossza kb. 2 másodperccel nő. Mivel az évek hossza - az az idő, ami során a Föld megkerüli a Napot - nem változik, az évet alkotó napok száma fokozatosan csökken az idő során."

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (5)

2009. február 22., vasárnap

 

Maiacetus

 dolphin | 14:15 | Evolúció Fosszíliák

A cetek vízi életmódhoz való alkalmazkodása egy megunhatatlan téma, részint azért mert a gerincesek evolúciójának egyik legérdekesebb története, részint pedig azért, mert az egyre gazdagabb fosszilis anyagnak köszönhetően egyre jobban tudjuk rekonstruálni, hogy miként is következett ez be.

A napokban leírt újabb "átmeneti forma", a Maiacetus inuus, azonban nemcsak abban különleges, hogy újabb részleteket tesz láthatóvá a cetek morfológiai átalakulásából, hanem egyszersmind egy kicsit betekintést enged az ősi cetek viselkedésébe.

A Maiacetus maradványai, mint a ceteknél az már szinte megszokás számba megy, Pakisztánban kerültek elő, egy kb. 47.5 millió éves rétegből. Ha egy későbbi cet, a Dorudon atrox csontvázával vetjük össze, akkor könnyen észrevehető a tipikus cet koponyaforma jelenléte, de az talán még szembetűnőbb, hogy a Maiacetus-nak még mind a 4 végtagja jól fejlett volt. Vagyis még képes volt a szárazföldön járni, bár hosszú újpercei alapján valószínűsíthető, hogy ez rövidebb távokat jelentett csak, és végtagjait már többnyire a víz lapátolására használta.

A szárazföldi életforma abban is megnyilvánulhatott, hogy a mai cetekkel ellentétben, ezek az állatok még a szárazföldön szültek. Erre enged következtetni az egyik lelet, amely egy ellés előtt álló nőstény, és a méhében levő magzat különlegesen jó minőségben megmaradt maradványa. A magzat (kék színnel, bal oldalt) fejjel a méhszáj fele található, ami tipikusan a száraföldi emlősök sajátossága (lásd egy tehén szülését A-C), és azért előnyös, mert csökkenti a fulladás veszélyét. A mai bálnákra viszont már egy fordított testhelyzet a jellemző (D), ami az ő, vízi életmódjuk során minimalizálja a világrajövetel kockázatát. 

Gingerich PD, ul-Haq M, von Koenigswald W, Sanders WJ, Smith BH, et al. (2009) New Protocetid Whale from the Middle Eocene of Pakistan: Birth on Land, Precocial Development, and Sexual Dimorphism. PLoS ONE 4(2): e4366. doi:10.1371/journal.pone.0004366

Na, ehhez szólj hozzá (4)

2009. február 7., szombat

 

Titanoboa cerrejonensis

 dolphin | 10:09 | Evolúció Fosszíliák Klíma

A tehetségtelen, B-film rendezők kedvelt húzása, hogy egy óriási prehistorikus bestiát engednek a mit sem sejtő emberekre, majd kiszámíthatóan klisés helyzetek sorozatát futtatva próbálják (általában sikertelenül) a totális érdektelenségtől megmenteni a filmjüket. Nem volt ez alól kivétel a '97-es Anaconda sem, ahol a JLo és IceCube által rendkívül hitelesen alakított NatGeo csoport probál néhány nagyra nőtt kígyót becserkészni.

Retrospektíve annyit elmondhatunk, hogy legalább az ötlet nem volt teljesen fiktív, hiszen a jelek szerint Dél Amerika őserdeiben egykor valóban éltek hatalmas óriáskígyók. Kolumbia Guajira félszigetén leltek egy eddig ismeretlen boafaj maradványaira, ami mellett a nemzettség többi tagja, a szó szoros értelmében eltörpül. A képen a Titanoboa cerrejonensis csigolyája mellett egy mai, 3.4 m hosszú Boa constrictor csigolyája látható, így az egykorélt boa óriás simán 13 m közeli hosszal büszkélkedhetett.

Ami, sok egyéb szempont mellett, azért is figyelemreméltó, mert a kígyók hidegvérűek. Így ahhoz, hogy aktív életet élhessenek, a környező hőmérséklet bizonyos érték felett kell maradnia. És minél nagyobb az állat, annál magasabb ez a hőmérséklet.

A Titanoboa esetében, ez kb évi 30-34 °C körüli átlagott jelentett, ami lényegesen magasabb, mint a környék mai (egyébként azért alacsonynak nem mondható) hőmérséklete. Mivel más forrásokból tudjuk, hogy ekkortájt a környék légkörének CO2 koncentrációja 2000 ppm körül mozoghatott, azt is jelenti egyben ez a megfigyelés, hogy a trópusok termosztát képességét, vagyis hőmérsékleti pufferkapacitását általában túlbecsüljük. Amikor megnő a légkörben a üvegház-gázok koncentrációja, nemcsak a sarkokon változik meredek ütemben a hőmérséklet, de más égöveken is.

És hogy hol ki és mi tud alkalmazkodni egy ilyen változáshoz, az egy olyan talány, amire sajnos hamarabb kaphatunk választ, mint egyébként szeretnénk. 

Head JJ, Bloch JI, Hastings AK, Bourque JR, Cadena EA, et al. (2009) Giant boid snake from the Palaeocene neotropics reveals hotter past equatorial temperatures. Nature 457: 715-717.

Na, ehhez szólj hozzá (0)

Régebbiek | Végére »
Mijez
A Kritikus Biomassza egy főként biológusokból álló baráti társaság blogja, ahol megmondjuk a véleményünket mindenféle biológiával kapcsolatos témáról és nemcsak...