Öröklődés bejegyzései

2011. november 30., szerda

 

Wolbachiák és termékenység

 dolphin | 22:27 | Mikrobiológia Öröklődés

Kicsit Sexcomb lecsójába csapunk, és a Drosophilák és Wolbachia baktériumok parazitizmus és szimbiózis határán tántorgó kapcsolatát vesézzük újból ki.

Sexcomb korábbi posztjai jó felvezetőként szolgálnak a témához, annál is inkább, mert az egyik posztban elejtett fonalat veszzük fel. Konkrétan arról a megfigyelésről van szó, hogy azok a nőstények, amelyekből kiírtják a baktériumokat antibiotikum-kezeléssel, kevésbé lesznek termékenyek.

Egy új kutatás mindezt egy kicsit a feje tetejére állítja, ugyanis arra a következtetésre jut, hogy épp a bakteriális fertőzés az, ami növeli a termékenységet (lásd W+ vs. W-), közel négyszeresére.

Ha a dolog miértjére keressük a választ, a kirakós első fontos eleme az, hogy pontosan hol, milyen sejtekben élnek a Wolbachiák.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (4)

2011. augusztus 15., hétfő

 

A citromsavemésztő E. coli genomja

 Sexcomb | 20:29 | Mikrobiológia Evolúció Öröklődés

Gondolom mindenki ismeri Richard E. Lenski hosszú távú E. coli kísérletét. Aki nem, annak nagy vonalakban elmondva, több mint húsz évvel ezelőtt (1988 -ban) tizenkét E. coli kultúrát indítottak, amelyeket szőlőcukorban szegény, citromsavban gazdag táptalajra tettek. Azóta naponta friss táptalajra helyezik őket és ötszáz nemzedékenként mintát vesznek belőlük, amelyeket fagyasztva tárolnak. Dolphin is írt már a kísérletről, de azóta is folyton újabb közlemények jelennek meg róla, úgyhogy ma egy ilyen írást veszünk górcső alá.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (0)

2011. július 24., vasárnap

 

Az ingolák adaptív immunitása

 Sexcomb | 16:24 | Immun Öröklődés

Ha már a különböző logika szerint működő immunrendszerekről beszélünk, mindenképpen érdemes megemlíteni az állkapocs nélküli gerincesek immunrendszerét. Ebbe a csoportba a nyálkahalak és az ingolák tartoznak, ezek a jószágok nem túlzottan ismertek, pedig például ingolával itt Magyarországon is találkozhatunk. Az immunrendszerük megdöbbentő módon hasonló logika szerint működik, mint az emlősöké, de teljesen különböző elemekből áll. No de lássuk csak, mik is ezek az eltérések!

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2011. július 22., péntek

 

Az emlős immunrendszer

 Sexcomb | 22:48 | Immun Öröklődés

Legutóbb érkezett egy kérés, hogy ha már más immunrendszerekről írunk, akkor egy rövid összefoglaló erejéig említsük meg az emlős immunrendszert is, úgyhogy az adaptív immunitás egy folyamatáról szeretnék egy rövid, zanzásított leírást adni, az immunglobulin gének átrendeződéséről.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (0)

2011. július 11., hétfő

 

Dscam

 Sexcomb | 19:11 | Immun Öröklődés

Az emberi immunrendszer működését már mindenki ismeri, úgyhogy szeretnék mutatni az emlősökétől eltérő logikájú rendszereket is. Vegyük elsőként az ecetmuslicát. Nyilván neki is előnyös lenne, ha olyan változékony receptorfehérjéket tudna kifejezni a hemocitáin, mint az emberi immunglobulinok, ám ennek jó pár akadálya van: Egyrészt az élete túl rövid ehhez. Tizenegy nap amíg a petéből kifejlett rovar válik, innentől laborkörülmények között akár hat hétig is elélhet, a természetben ennél sokkal rövidebb idő alatt feldobja a talpát, így nyilván nem lenne ideje heteket várni, amíg kombinatorikai alapon átrendeződnek az immunglobulin génjei. Ez mondjuk előny is, hiszen így semmi szüksége immunológiai memóriára, hiszen hiába jön egy járvány mondjuk évente, azt már a szépunokája sem éli meg. Ugyanígy számításba kell venni a méretét is, hiszen egy ecetmuslica lárvának egy-két ezer hemocitája van csak, ez egyszerűen nem elég egy kombinatorikai alapon működő rendszer fenntartásához, hiszen az emlős immunrendszer működése során a véletlenszerűen előálló receptorfehérjék túlnyomó többsége működésképtelen, az ezeket hordozó sejtek elpusztulnak, az ecetmuslicába összesen nem fér ennyi hemocita. Hogyan tehet szert mégis megfelelő változékonyságú receptorokra egy ecetmuslica, ha csak a genomjában kódolt fehérjékre hagyatkozhat?

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2011. április 17., vasárnap

 

Ráncból a láz

 dolphin | 21:28 | Evolúció Öröklődés

A Kínából származó shar pei kutyafajta azonnal felismerhető ráncos bőréről. Hogy szöveti szinten a ráncok mögött a bőrben felgyülemlő hyaluronsav van, azt már régebb óta tudjuk, de nem volt világos, hogy mi az, ami ennek a kialakulásához vezet.

A kutyagenom megszekvenálása óta, azonban szinte özönlenek a különböző kutyafajták trademark jegyeinek genetikai okait felgombolyító tanulmányok, így nem meglepő, hogy a shar peiek titka sem sokáig váratott magára.

A mutáció (nem meglepő módon) egy hyaluronsav szintézisért felelős enzimhez, a hyaluronan synthase 2 (HAS2)-höz köthető, pontosabban annak egy szabályozó mutációja. A mutáció fizikai valójában egy duplikáció, pontosabban néha nem csak egy, hanem a szóban forgó génszakasz időnként akár 6x, vagy extrémebb esetekben 15x is jelen lehet. Ez pedig ott válik érdekessé, hogy minél nagyobb ez a szám, annál nagyobb a  valószínűsége, hogy a kutyus szenvedő alanya a fajtára jellemző lázzal járó autoimmun betegségnek.

Ugyan a HAS2 kifejeződése és a duplikáció kópiaszáma közti összefüggés nem feltétlenül lineáris (vagyis nagyobb kópiaszám nem mindig jelent magasabb expressziót), a láz maga mégis a nagyobb HAS2 koncentrációval lehet összefüggésben: a hyaluronsav eltöredezése során keletkező fragmensek beindítják a gyulladásos immunválaszt, így nem kell sok logika, hogy arra jussunk, a nagyobb mennyiségű hyaluronsav természetes lebomlásával keletkező töredékek lehetnek a ludasak a shaiper-láz kialakulásában is.

Olsson M, Meadows JRS, Truvé K, Rosengren Pielberg G, Puppo F, et al. (2011) A Novel Unstable Duplication Upstream of HAS2 Predisposes to a Breed-Defining Skin Phenotype and a Periodic Fever Syndrome in Chinese Shar-Pei Dogs. PLoS Genet 7(3): e1001332. doi:10.1371/journal.pgen.1001332


Na, ehhez szólj hozzá (0)

2011. április 13., szerda

 

Száll a rege szájról szájra

 Sexcomb | 21:02 | BioBulvár ÉRTEM-vita Öröklődés

Ma nyomon követjük, hogyan is terjednek el az evolúciótagadás népmesei elemei a világháló bugyraiban, egyszersmind megláthatjuk, hogyan is születnek az „evolúciót cáfoló” bizonyítékok.

A kérdéses közlemény címe: Hotspots of Biased Nucleotide Substitutions in Human Genes. Hagyományosan abból szokás kiindulni, hogy ha két, rokon élőlény genomjában olyan helyeket találnak, amelyek a genom átlagos mutációs gyakoriságánál több mutációt szedtek össze, akkor erre a génre pozitív szelekciós nyomás hatott, hiszen gyorsabban változott, mint ahogy a genetikai sodródás indokolta volna. Vannak matematikai módszerek, amivel azonosíthatóak az ilyen szakaszok a genomon belül.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2011. február 13., vasárnap

 

Biokémiai utak evolúciója

 Sexcomb | 0:08 | Mikrobiológia Evolúció Öröklődés

Manapság Richard Lenski kísérlete kapja a legtöbb figyelmet, de azért már sokkal korábban is végeztek in vitro evolúciós vizsgálatokat. Ma egy ilyen többé-kevésbé elfelejtett munkát szeretnék bemutatni, még a hetvenes-nyolcvanas évekből.

Az E. coli baktérium Lac-operonja a génszabályozás tankönyvi példája. Az E. coli képes laktózt, azaz tejcukrot is felhasználni, ehhez azonban két fehérjére is szüksége van: Mivel a sejt nem képes közvetlenül felhasználni a tejcukrot kell egy β-galaktozidáz nevű enzim, ami egy galaktózra és egy glükózra hasítja a tejcukrot, amelyeket már felhasználhat a sejt. Ezen kívül szükséges még egy laktóz-permeáz nevű fehérje, ami a külvilágból a sejtbe juttatja a tejcukrot. A Lac-operon ezen kívül tartalmaz még egy laktóz transzacetiláz nevű fehérjét kódoló gént is, ez a fehérje egy acetilcsoportot illeszt a tejcukorhoz, ám ez a tejcukor felhasználásához nem elengedhetetlenül szükséges. Ezt a három fehérjét kódoló lacZ, lacY és lacA gén a genomban egymás közvetlen közelében helyezkedik el, egy közös promótert használnak, egy közös messenger RNS képződik róluk, amiről aztán a három különböző fehérje íródik át.


Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2011. február 3., csütörtök

 

Egy gén története

 Sexcomb | 21:48 | Evolúció Öröklődés

Az evolúció egyik fontos kérdése, hogyan születnek új gének? A mai cikkünkben Richard Cordaux és munkatársai ennek jártak utána. A SETMAR gént először kísérleti hibának gondolták, egy kiméra messenger RNSként írták le, ami egy SET domént és egy mariner - szerű ugráló genetikai elem transzpozáz enzimjét kódoló RNSt tartalmaz. Viszont negyvennyolc különböző mintából sikerült kimutatni ugyanezt a transzkriptet, így hamar kiderült, hogy nem hiba, hanem egy valóban létező, emberi sejtekben átíródó transzkriptum, amiről fehérjetermék is képződik. Az általa kódolt fehérje 671 aminosav hosszúságú és hiszton metiltranszferáz aktivitással rendelkezik. A fehérje ortológját megtalálták zebrahalban, patkányban, kutyában, tehénben, ezek azonban egy lényeges ponton különböztek tőle: Nem tartalmazták a transzpozáz enzimhez hasonlító MAR domént.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (1)

2011. január 6., csütörtök

 

Wolbachiák és a fajkeletkezés

 Sexcomb | 21:11 | Mikrobiológia Evolúció Öröklődés Ökológia

Ha már belekezdtünk a Wolbachiákba, ne hagyjuk annyiban a dolgot, nézzük meg, mit tudunk még ezekről a baktériumokról. Mivel anyai öröklődést mutatnak, ráadásul gyakran már embriókorában megfertőzik az utódokat, természetesen könnyedén bele tudnak szólni a termékenységbe. Ha már tartós szimbiózisra léptek a gazdával, könnyedén előállhat olyan helyzet, hogy a baktérium is meghatározza, mely más egyedekkel képes termékeny utódokat létrehozni a gazda, így ezek az endoszimbionta baktériumok könnyedén a fajkeletkezés motorjává válhatnak. Hogy ezt a feltevést megerősíthessük, kézenfekvő, hogy olyan élőlényeket kellene találni a természetben, amelyek éppen a közepén járnak ennek a folyamatnak.

Éppen ilyen a Drosophila paulistorum nevű légy, amely öt fél-fajra (semispecies) osztható, ezek olyan populációk, amelyek még valamennyire képesek egymással kereszteződni, de már két semispeciesbe tartozó egyednek nagyon kevés életképes utóda kel ki. Ezek a populációk éppen félúton járnak a fajkeletkezés rögös útján. A hat populáció ez esetben az Amazóniai (AM), Andok-Brazil (AB), Középamerikai (CA), Belső (IN), Orincói (OR), Átmeneti (TR). Ezek a semispeciesek nagyobbrészt földrajzilag is elkülönülnek, de mindegyik esetében találhatók olyan területek, ahol több semispecies egyszerre fordul elő. Az elkülönülésüket azonban több tényező biztosítja: A keresztezésekből származó utódok kilenctizede életképtelen, az egyedfejlődés nagyon korai szakaszában elpusztul, valamint a túlélő hímek terméketlenek, csak a nőstények képesek szaporodni.

 

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (0)

2010. december 31., péntek

 

A macskabunda genetikája

 dolphin | 23:00 | Öröklődés

Év végére/elejére valami könnyed illik, így mi is valami ilyesmit kerestünk: arról lesz szó, hogy mit is tudunk a macskabunda-mintázatokat szabályozó genetikai folyamatokról.

Akik rendszeres olvasói a blognak, azok tudják, hogy a szőrzetek és mintázatok, főleg evolúciós kontextusban rendszeresen előkerülnek. Leggyakrabban abban a kontextusban, hogy kevés pigmenst termelő "kivilágosodott" egyedek jelennek meg világos élőhelyeken, illetve más körülmények közt rengeteg fekete pigmenst termelő "melanizált" formák tűnnek fel. Ezek a folyamatok szinte kivétel nélkül az Mc1r szabályozta melanin-szintézis útvonalba szólnak bele.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (8)

2010. december 29., szerda

 

Horizontális génátvitel ízeltlábúakban

 Sexcomb | 18:57 | Mikrobiológia Evolúció Öröklődés

Ha már legutóbb a horizontális génátvitelről volt szó, ne maradjanak ki az ízeltlábúak sem. Nagyon sok ízeltlábú fertőzött különböző Wolbachia baktériumokkal.  A "nagyon sok" kifejezés ez esetben nem túlzás becslések szerint a rovarfajok ötöde fertőzött Wolbachiákkal. A baktérium és a gazdaszervezet kapcsolata sokféle lehet ismertek egyértelműen élősködő Wolbachiák, ahol a gazdának hátránya származik a Wolbachia jelenlétéből, de ismertek szimbiózis jellegű kapcsolatok is.

Ha már ilyen sok ízeltlábút fertőz ez a baktérium, nyilvánvaló a kérdés, hogy megfigyeltek –e valaha horizontális génátviteli eseményeket a baktérium és a gazda között. Az első ilyen közlemény 2002 –ből származik, Kondo N. és munkatársai egy Callosobruchus chinensis nevű jószágot vizsgálták, amely három különböző Wolbachia törzzsel is fertőzött. Első lépésként a szokásos módon megpróbálták kiirtani a gazdából a baktériumokat, rifampicinnel és tetraciklinnel kiegészített táptalajon tartották a bogarakat, majd PCR módszerrel ellenőrizték, hogy kipusztultak –e belőlük a baktériumok? Egyszerűen DNS –t izoláltak a bogarakból és megpróbáltak ebből egy Wolbachia specifikus szakaszt amplifikálni, abból kiindulva, hogy amikor kipusztulnak a gazdából a baktériumok, többé nem keveredik majd a DNS –ük a gazda örökítőanyagához, így amikor eltűnik a PCR jel, eltűntek a baktériumok is. Az ábrán látható a három baktériumtörzsre specifikus három PCR termék, az első oszlopban az antibiotikumkezelés előtt, a többi háromban sorrendben 1, 5, 10 nemzedékkel a kezelés után. Látható, hogy a három törzsből kettőt kiirtott az kezelés, egyet viszont nem. Megállapították, hogy ez a wBruAus nevű baktériumtörzs szokatlan módon rendkívül ellenálló a tetraciklinre és rifampicinre, pedig ilyet eddig egyetlen Wolbachiánál sem tapasztaltak még.

 

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (0)

2010. augusztus 25., szerda

 

Mutációk élőben

 dolphin | 21:17 | Mikrobiológia Öröklődés

Mutációk vannak, és ennek ezer bizonyítékát látjuk, például a gyorsan változó vírustörzsekben, a rezisztenssé váló baktériumokban. Szekvencia szinten is be tudjuk azonosítani őket, akár egymást követő generációkban, és különböző ötletes kísérletekkel meg tudjuk határozni az egyes élőlények ún. mutációs rátáját is, vagyis azt a gyakoriságot, hogy egy-egy mutáció rögzüljön.

Bár kétségtelen, hogy a mutációk léte és örkölhetősége az evolúció egyik hajtóereje, az is biztos, hogy a legtöbb mutáció gondot okoz a gazdájának, adott esetben letális is lehet, ezért a legtöbb élőlény igyekszik minimalizálni a mutációk számát, különböző molekuláris mechanizmusok révén. A legtöbb DNS másolást végző enzim, azaz polimeráz, beépített hibajavító mecahnizmusokkal rendelkezik, s ha valami átcsúszna ezen a szitán még mindig akadnak másodlagos javító rendszerek.

Jobb oldalon az Escherichia coli baktérium hibajavító rendszere látható (a kép innen származik), amelynek logikája a következő: ha a DNS másolásba hiba csúszott, a rosszul párosodó bázispárhoz a MutS nevű fehérje fog kapcsolódni, ami ekkor egy másik fehérjét, a MutL-t is képes lesz megkötni. Utóbbi pedig a MutH-t vonza a probléma helyszínére. Ez egy szakaszon elemészti az újonnan szintetizált, mutációt hordozó DNS-t és a létrejövő lyukat a polimeráz betömi.

A rendszer viszonylag jól működik, csak akkor csúszik hiba a dologba, ha nem elég gyors a javítás: a MutH annak alapján tudja eldönteni, hogy a kettős spirál melyik tagja új, hogy a metilációs mintázatokat figyeli. Az új szál nem metilált, viszont ez csak ideig óráig marad így, mert egy másik enzim előbb-utóbb ráakasztja a metil-csoportokat a megfelelő pozícióba. Ha eddig a pontig a MutH nem végezte el a feladatát, ezután már nem tudja, mert nem tud különbséget tenni a két szál között, így a mutáció megmarad.

Bár a hibás DNS másolás nyomait nem ördöngösség meglelni és olyan egyedek vizsgálatával, ahol a mutációk száma megszaporodik, be tudjuk azonosítani azokat a fehérjéket is, amelyek a sejten belül próbálnak őrködni a genetikai anyag épsége felett, a mutáció kialakulásának pillanatát szinte lehetetlen elkapni. Ez egyrészt technikai jellegű probléma, hiszen hogyan veszed észre, hogy épp mutáció keletkezett, másrészt millió/milliárd bázispár egyszerre történő megfigyelése szintén nem triviális.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2010. május 2., vasárnap

 

A levéltetű új ruhája

 dolphin | 21:29 | Evolúció Öröklődés

A levéltetvek élete nemcsak játék és me egyszerű növényi nedv szürcsölésből álló dőzsölés, hanem, mint a táplálékpiramis alján elhelyezkedő társaik esetében, jelentős részben rejtőzködés a ragadozók elől.

Ennek köszönhetően alakult ki egy szín-polimorfizmus, amely a különböző fogyasztói megtévesztésére is szolgál, hiszen egyesek (katicák) a vörös alakokat, míg mások (parazita darázsfajok) a zöldeket kedvelik. Ez aztán fenntartja mindkét szín variánst a populációban, hiszen attól függően, hogy épp melyik ragadozóból van több, valamelyik szín-variáns szerencsésebb lehet az életbennmaradásért folytatott küzdelemben.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (8)
 

Még egyszer a mitokondriális Éváról

 dolphin | 20:21 | BioBulvár Humán Öröklődés

Olvasgatom a nol.hu interjúját Raskó Istvánnal (akinek a magyarság genetikai eredete témájában kifejtett munkájáról már elismerően írtunk korábban), és egyszer csak megüti a szemem egy népszerű, de fájdalmasan pontatlan közhely (remélhetőleg csak valami szerkesztői félreértés eredményeként került bele):

"nol: - Meg lehet-e határozni Ádám és Éva genetikai készletét?

RI: Ha nem is a két mitológiai szereplőét, de annak a két embernek az eredetét nagyjából igen, akiktől mi mindannyian származunk. Az anyai öröklést mutatja az úgynevezett mitokondriális DNS, amely anyáról leányra száll. Az időben visszafelé haladva eljuthatunk egy alapító ősanyához, akit úgynevezett mitokondriális Évának szoktunk nevezni. Fontos, hogy ez az Éva nem az egyetlen nő volt, aki abban az időben élt. A többinek viszont nem maradtak fenn utódai, vagy megette őket egy ragadozó."

Korábban már volt erről szó, de akkor most mégegyszer, hátha van akinek az újdonság erejével hat: a mitokondriális Éva nemcsak nem az egyetlen nő volt akkortájt, de nem is az egyetlen, akinek még ma is élnek az utódai. Ő az egyetlen, akinek fennmaradt nővonali leszármazottja (azaz minden generációban volt legalább egy női nemű leszármazottja). Hogy jól szemléltessem: én az édesanyám mtDNS-ét hordom, de a gyerekeim már nem. Mivel nincs lánytestvérem ez azt is jelenti, hogy az édesanyám mtDNS vonala bennem megszakad. De ez nem azt jelenti, hogy az anyámnak ne lenne utódja az unokái generációjában, hanem csak azt, hogy genetikai anyagának egyetlen lokusza (mert a teljes mtDNS egyetlen lokuszként viselkedik) nem öröklődik tovább.

Hogy még tovább ragozzam, lássuk a felső ábrát: ha a szóbanforgó testvérpárt nézzük, látjuk, hogy apai dédnagymamáik (sárga és rózsaszín) mtDNS-e már nincs meg bennük. Ugyanakkor más génjeik, mint azt az autoszómák színei mutatják, igen.


Na, ehhez szólj hozzá (12)

2010. április 29., csütörtök

 

A gén-fetisizmus szklerózisa

 dolphin | 15:10 | Humán Öröklődés

Nem nagyon van genetikus, aki időről időre ne dühöngene azon, amikor a mainstream médiában megjelenik az x+1. cikk, "Megtalálták a .... génjét" címmel. Mivel a valóban monogénesen öröklődő (vagyis egyetlen géntől függő) tulajdonságok száma elenyésző, ilyenkor jobb esetben is arról van szó, hogy egyet fedeztek fel, a tulajdonságot (pl. elhízás, bőrszín, testmagasság, stb.) befolyásoló számos gén közül. Azért jobb esetben, mert néhány betegség esetében sokkal komplexebb az összkép, minthogy egyszerűen génekről beszéljünk.

A tudományos folyóiratok nem közölnek le előszeretettel ún. "negatív eredményeket", olyan tanulmányokat, ahol a hosszú kísérletfolyamat eredményeként semmi nem jött ki. Ez persze nem feltétlenül fair, mert egy ütős Nature cikk és a kudarc közt ráfordításban, szakértelemben, alaposságban és lelkesedésben gyakran nincs is különbség, csak a szerencsén múlt a dolog. Vagy azon sem, mert mint az eheti címlapsztori is mutatja, egy negatív eredmény is lehet fontos, ha kvázi dogmákat dönt meg.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2010. április 23., péntek

 

DNS nap - 2010

 dolphin | 1:53 | Öröklődés

1953 április 25-án egy elegáns, rövid cikk jelent meg a Nature-ben, amelyben James Watson és Francis Crick egy évtizedes problémát oldottak meg, a genetikai információt hordozó dezoxyribonukleinsav, azaz DNS szerkezetét.

Ha egyetlen cikket kellene biológusként kiemeljek a teljes huszadik századból, ez lenne az. Nehéz túlbecsülni, hogy mekkora hatása volt ennek mind a biológia, mind a mindennapi élet számos területére. Taxonómiától embriológiáig, élettantól ökológiáig, ma már nem találunk olyan tudományterületet, ahol ilyen-vagy olyan formában a DNS alapú munka ne lenne mindennapos.

Természetesen Crick és Watson nem "légüres térben" dolgozott, és a DNS szerkezetét nem a semmiből fejtették meg, ahogy Darwin sem előzmények nélkül állt elő az evolúció elméletével és Einstein sem a relativitáséval. Hosszú azok listája, akikről ma már csak lábjegyzetek és anekdoták szólnak a DNS szerkezet-kutatás kapcsán (bár Rosalind Franklinről és Maurice Wilkinsről azért valószínűleg mindenki hallott), így érdemes a Nature klasszikus gyűjteményének szerzőlistáját tanulmányozni.

A dátum (04.25) azóta jelképesen fontossá vált, 2003-ban például erre a napra időzítették a Humán Genom Projekt befejezésének bejelentését. Azóta pedig hivatalosan is "DNS nap"-ként jegyezzük. Mivel 25-e vasárnapra esik, ezért a móka idén egy kicsit hamarabb kezdőik, azaz ma, 23-án. Első alkalommal Magyarország sem marad ki a sorból, mert a Béka blogot jegyző Nádori kolléga kitartásának eredményeképpen, kisebb szervezkedés indult a magyar biológusi berkekben. Számos molekuláris labor hosszabb-rövidebb videókkal készült (ezek ömlesztve itt találhatók), hogy a lehető legközérthetőbben megfogalmazzák, mit is csinálnak, és miért is fontos mindebben a DNS.

A részleteket és érdekességeket a dnsnap.hu-n, ill. a dnsnap.blog.hu-n lehet elolvasni.


Na, ehhez szólj hozzá (11)

2010. február 14., vasárnap

 

Ha nem öl meg, megerősít

 dolphin | 12:51 | Humán Mikrobiológia Öröklődés

Napjaink alulértékelt, de komolyan veendő problémáinak egyike az antibiotikumrezisztens bakteriális kórokozók terjedése. A Távol-Keleten lappangó madárinfluenza variánsokkal egyetemben, ezeknek van a legnagyobb esélye arra, hogy globális káoszt okozzanak.

A probléma persze nem teljesen váratlan, sőt ha jobban megnézzük kialakulásában igen jelentős és jól dokumentált szerepet játszottunk mi magunk, emberek is.

Az egyes antibiotikumokkal szembeni rezisztencia ugyanis minden esetben szabványos természetes szelekcióval alakult ki: az alkalmazásukkal egyetemben szelekciós nyomás alakult ki a bakteriális célpopuláción, amelynek eredményeképpen a "célcsoport" vagy elpusztult (szerencsére ez volt a gyakoribb), vagy egy-két mutáns "hírvivő" révén fennmaradt. Ez azzal magyarázható, hogy az antibiotikum kezeléssel párhuzamosan természetesen a baktériumok a szervezetben tovább osztódtak, és minden egyes osztódás során bizonyos valószínűséggel mutációkat szedhettek össze. Ha megfelelő mutáció jön létre, akkor a baci kikerüli az antibiotikumok hatását, rezisztensé válik és vidáman osztódik tovább.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (17)

2010. február 9., kedd

 

Génre, helyre, befutóra

 dolphin | 14:49 | Öröklődés

Amikor pár éve a bully whippetek kinézetéért felelős myostatin (MSTN) mutációról írtam, akkor megpedzettem, hogy a szóbanforgó gén allélikus vizsgálatán alapuló tesztek hamarosan eldönthetik bizonyos versenyszámokban, hogy egyáltalán kinek érdemes indulnia és kinek nem.

A "versenyelőny" oka a gén által kódolt fehérje funkciójából ered: a MSTN az izomőssejtek osztódását szabályozza, s azokban az egyedekben ahol alig, vagy egyáltalán nem működőképes, ez az osztódás sokkal kevésbé szabályozott, ami több izomrost kialakulásához vezet.

Mostanra beérett a jóslat és megjelentek az első genetikai tesztek - igaz egyelőre nem emberekre, hanem csak lovakra.

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (2)

2009. október 8., csütörtök

 

Orvosi Nobel-díj - 2009 (frissítve)

 dolphin | 12:27 | Öröklődés

(Itt, ha a fenti nem látszik.)

Elolvasom »


Na, ehhez szólj hozzá (4)

Régebbiek | Végére »
Mijez
A Kritikus Biomassza egy főként biológusokból álló baráti társaság blogja, ahol megmondjuk a véleményünket mindenféle biológiával kapcsolatos témáról és nemcsak...